-
Miért kerestétek fel elsősorban a Tanodánkat?
– Amikor először fordultunk a Tanodához, olyan dolgokkal szembesültünk, amelyek azt sugallták, hogy a gyermekünk bár nem szorul fejlesztésre, szüksége van egy kis támogatásra, hogy könnyebben boldoguljon. Az iskolai teljesítménye romlott, az otthoni tanulásra is képtelen volt koncentrálni. Az alvási szokásai is megváltoztak, esténként nehezen bírt elaludni, reggelente pedig nehezen bírt felkelni. Emellett az általános hangulata is romlott, kevésbé volt motivált az iskolai és egyéb tevékenységekben. Mint az számunkra kiderült az első alkalommal, a legtöbb tünetet a sok képernyőzés is okozhatta.
-
Hogyan indítottátok el a képernyőidő csökkentését?
– Először is, egy általunk meghatározott napi időtartamot szenteltünk a képernyő előtti tevékenységekre, és ezt együtt állapítottuk meg a gyermekünkkel. Ezen kívül megpróbáltunk olyan alternatív tevékenységeket kínálni neki, amelyeket élvez, például sportot, szabadidős programokat vagy közös családi tevékenységeket. Mindezt hétről hétre csökkentettük, míg nem teljesen elérte a nullát. Ez egy nehéz átmeneti időszak volt, sok-sok küzdelemmel, de megérte kivárni.
-
Milyen változásokat tapasztaltatok a gyermeketek viselkedésében és mindennapjaiban a képernyőidő korlátozása óta?
– Azóta mióta redukálni kezdtük a képernyőzés időtartamát, láthatók pozitív változások. A gyermekünk elkezdett aktívabban részt venni iskolai tevékenységekben, jobban figyel a tanulásra, és az alvási szokásai is javultak. Rendszeresen jár sportolni, és a barátaival több időt tölt közösségi tevékenységekkel. A hangulata is stabilizálódott, és általánosságban boldogabb és kiegyensúlyozottabb. Természetesen ez a heti Trükkös Békák foglalkozásoknak is köszönhető, hiszen így kiegészítve az otthoni erősítéssel, azok is sokkal hatékonyabbnak bizonyulnak.
-
Milyen tanácsokat adnál más szülőknek, akik hasonló helyzetben vannak, és szeretnének változtatni a gyermekük túlzott képernyőzés okozta tünetein?
– Elsőként fontos beszélni a gyermekkel és megérteni, miért vonzza annyira a képernyő. Az együttműködés és a közös megállapodás kulcsfontosságú. Azután határozzátok meg a korlátozásokat, és tartsátok be őket együtt. Kínáljatok alternatív tevékenységeket, amelyeket élvezhet a gyermek, és támogassátok őt azokban. Az idővel, kitartással és a családi támogatással el lehet érni a változásokat, és a gyermek képes lesz kiegyensúlyozottabb mindennapokat megélni. És nem utolsó sorban, bátran keressétek fel a Trükkös Békák Tanodák egyikét, hiszen az egyedi módszerükkel hatékonyan támogatják a gyermekeket a mindennapjaikban.
Egy Trükkös Szülő